6:1 A mely esztendõben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot;
6:2 Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettõvel orczáját fedé be, kettõvel lábait fedé be, és kettõvel lebegett;
6:3 És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a [széles] föld az õ dicsõségével!
6:4 És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.
6:5 Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!
6:6 És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, a melyet fogóval vett volt az oltárról;
6:7 És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bûnöd elfedeztetett.
6:8 És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!
6:9 És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek;
6:10 KövĂ©rĂtsd meg e nĂ©p szĂvĂ©t, Ă©s fĂĽleit dugd be, Ă©s szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon fĂĽleivel, ne Ă©rtsen szĂvĂ©vel, hogy meg ne tĂ©rjen, Ă©s meg ne gyĂłgyuljon.
6:11 És Ă©n mondĂ©k: Meddig [lĂ©szen ez] Uram?! És monda: MĂg a városok pusztán állanak lakos nĂ©lkĂĽl, Ă©s a házak emberek nĂ©lkĂĽl, s a föld is puszta lĂ©szen;
6:12 És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön;
6:13 És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; [de] mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az õ törzsük szent mag lészen!
Created with HTMLCompiler by BibleDatabase