10:1 CzĂrusnak, Persia királyának harmadik esztendejĂ©ben egy ige jelentetĂ©k Dánielnek, a ki Baltazárnak neveztetĂ©k; igaz az ige Ă©s nagy bajrĂłl valĂł; Ă©s figyele az igĂ©re Ă©s megĂ©rtĂ© a látomást.
10:2 Azokon a napokon én, Dániel, bánkódtam három egész hétig.
10:3 KĂvánatos Ă©tket nem ettem, hĂşs Ă©s bor nem ment az Ă©n számba, Ă©s soha sem kentem meg magamat, mĂg el nem telĂ©k az egĂ©sz három hĂ©t.
10:4 És az elsõ hĂłnapnak huszonnegyedik napján, ĂmĂ© Ă©n a nagy folyĂłvĂznek, azaz a Hiddekelnek partján valĂ©k.
10:5 És felemelĂ©m szemeimet, Ă©s látám, Ă©s ĂmĂ©: egy fĂ©rfiĂş, gyolcsba öltözve, Ă©s dereka ufázi aranynyal övezve.
10:6 És teste olyan mint a társiskõ, Ă©s orczája olyan mint a villám, Ă©s szemei olyanok mint az Ă©gõ szövĂ©tnekek, karjai Ă©s lábatája mint az izzĂł Ă©rcznek szĂne, Ă©s az õ beszĂ©dĂ©nek szava olyan, mint a sokaság zĂşgása.
10:7 És egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, a kik velem valának, nem látták a látomást; hanem nagy rettenés szálla reájok, és elfutának, hogy elrejtõzzenek.
10:8 És én egyedül hagyattam, és látám ezt a nagy látomást, és semmi erõ sem marada bennem, és orczám eltorzula, és oda lõn minden erõm.
10:9 És hallám az õ beszédének szavát; és mikor hallám az õ beszédének szavát, én ájultan orczámra esém, és pedig orczámmal a földre.
10:10 És ĂmĂ©, egy kĂ©z illete engem, Ă©s felsegĂtett tĂ©rdeimre Ă©s tenyereimre;
10:11 És monda nékem: Dániel, kedves férfiú! Értsd meg a beszédeket, a melyeket én szólok néked, és állj helyedre, mert most te hozzád küldettem! És mikor e szót szólá velem, felállék reszketve.
10:12 És monda nĂ©kem: Ne fĂ©lj Dániel: mert az elsõ naptĂłl fogva, hogy szĂvedet adtad megĂ©rtĂ©sre Ă©s sanyargatásra a te Istened elõtt, meghallgattattak a te beszĂ©did, Ă©s Ă©n a te beszĂ©deid miatt jöttem.
10:13 De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, Ă©s ĂmĂ© Mihály, egyike az elõkelõ fejedelmeknek, eljöve segĂtsĂ©gemre, Ă©s Ă©n ott maradĂ©k a persa királyoknál;
10:14 Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, a mi a te népedre az utolsó idõkben következik: mert a látomás azokra a napokra [szól.]
10:15 És mikor ilyen szavakkal szóla velem, orczámmal a földre esém és megnémulék.
10:16 És ĂmĂ©, olyan valaki, mint egy ember-fia, megilletĂ© ajkaimat Ă©s megnyitám a számat Ă©s szĂłlĂ©k Ă©s mondám annak, a ki elõttem álla: Uram, a látomás miatt reám fordulának az Ă©n fájdalmaim, annyira, hogy semmi erõm nincsen.
10:17 És mi módon szólhat ezzel az én Urammal ennek az én Uramnak szolgája? Hiszen bennem attól fogva nem álla meg az erõ, és lélekzet sem marada bennem.
10:18 És ismĂ©t illete engem az emberhez hasonlĂł, Ă©s megerõsĂte engem.
10:19 És monda: Ne fĂ©lj, te kedves fĂ©rfiĂş; bĂ©kessĂ©g nĂ©ked, lĂ©gy erõs Ă©s bizony erõs! És mikor szĂłla velem, megerõsödĂ©m, Ă©s mondĂ©k: SzĂłljon az Ă©n Uram, mert megerõsĂtĂ©l engemet.
10:20 És monda: Tudod-Ă©, miĂ©rt jöttem hozzád? És most visszatĂ©rek, hogy kĂĽzdjek a persa fejedelem ellen; Ă©s ha Ă©n kimegyek, ĂmĂ© Görögország fejedelme jõ elõ!
10:21 De megjelentem nĂ©ked, a mi fel van jegyezve az igazság Ărásában; Ă©s senki sincsen, a ki Ă©n velem tartana ezek ellenĂ©ben, hanem csak Mihály a ti fejedelmetek.
Created with HTMLCompiler by BibleDatabase