Main Index: Hungarian Bible

 

Kolossé 3

[1] [2] [3] [4]

3:1 Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,

3:2 Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.

3:3 Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.

3:4 Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben.

3:5 Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás;

3:6 Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira;

3:7 Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban.

3:8 Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet.

3:9 Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt.

3:10 És felöltöztétek amaz új [embert,] melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt:

3:11 A hol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.

3:12 Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést;

3:13 Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is;

3:14 Mindezeknek fölébe pedig [öltözzétek föl] a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele.

3:15 És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek.

3:16 A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.

3:17 És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében [cselekedjetek,] hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa.

3:18 Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, a miképen illik az Úrban.

3:19 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek.

3:20 Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak.

3:21 Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.

3:22 Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent.

3:23 És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek;

3:24 Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.

3:25 A ki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának; és nincsen személyválogatás.

 

Created with HTMLCompiler by BibleDatabase