Main Index: Hungarian Bible

 

Kolossé 1

[1] [2] [3] [4]

1:1 Pál, Jézus Krisztusnak apostola Isten akaratjából, és Timótheus atyafi.

1:2 A Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

1:3 Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor ti értetek könyörögvén,

1:4 Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, a melylyel minden szentekhez vagytok,

1:5 A mennyekben néktek eltett reménységért, a melyet [már] előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangyéliom:

1:6 Mely eljutott hozzátok, miképen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, úgy mint nálatok is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán:

1:7 Úgy a hogy tanultátok is Epafrástól, a mi szerelmes szolgatársunktól, a ki hív szolgája ti érettetek a Krisztusnak,

1:8 A ki meg is jelentette nékünk a ti Lélekben való szereteteteket.

1:9 Azért mi is, a mely naptól fogva [ezeket] hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az [Isten ]akaratának megismerésével minden lelki bölcseségben és értelemben,

1:10 Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében;

1:11 Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel;

1:12 Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban;

1:13 A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;

1:14 Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;

1:15 A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;

1:16 Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;

1:17 És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.

1:18 És Ő a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első;

1:19 Mert tetszett [az Atyának,] hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség;

1:20 És hogy Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben.

1:21 Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben [gyönyörködő] értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett.

1:22 Az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé:

1:23 Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétől, a melyet hallottatok, a mely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; a melynek lettem én, Pál, szolgájává.

1:24 Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm a mi híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Ő testéért, a mi az egyház;

1:25 A melynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, a melyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten ígéjét,

1:26 [Tudniillik] ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szenteinek,

1:27 A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az [tudniillik,] hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége:

1:28 A kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcseséggel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban;

1:29 A mire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje szerint, mely én bennem hatalmasan munkálkodik.

 

Created with HTMLCompiler by BibleDatabase