Main Index: Hungarian Bible

 

Filippi 2

[1] [2] [3] [4]

2:1 Ha annakokáért [helye van] Krisztusban az intésnek, ha [helye van] a szeretet vígasztalásának, ha [helye van] a Lélekben való közösségnek, ha [helye van] a szívnek és könyörületességnek,

2:2 Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén;

2:3 Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.

2:4 Ne nézze kiki a maga [hasznát,] hanem mindenki a másokét is.

2:5 Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,

2:6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [ő] az Istennel egyenlő,

2:7 Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

2:8 És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

2:9 Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;

2:10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

2:11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

2:12 Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket;

2:13 Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.

2:14 Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek;

2:15 Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.

2:16 Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.

2:17 De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, [mégis] örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal;

2:18 Azonképen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.

2:19 Reménylem pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust rövid nap elküldöm tihozzátok, hogy én is megviduljak, megértvén a ti dolgaitokat.

2:20 Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, a ki igazán szívén viselné dolgaitokat.

2:21 Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét.

2:22 Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy miképen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangyéliom ügyében.

2:23 Őt azért reménylem, hogy elküldöm, mihelyt meglátom az én dolgaimat, tüstént;

2:24 Bízom pedig az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok menni.

2:25 De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok;

2:26 Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött a miatt, hogy meghallottátok, hogy ő beteg volt.

2:27 Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jőjjön szomorúságomra.

2:28 Annakokáért hamarabb küldtem őt haza, hogy meglátván őt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom.

2:29 Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek:

2:30 Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, koczkára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen.

 

Created with HTMLCompiler by BibleDatabase